Évértékelő tanácskozás a káli polgárőröknél

Új járőrautóra vágynak a polgárőrök

KÁL Nem újdonság, hogy a helyi polgárőrök időnként Füzesabonyban, illetve a Tisza menti községekben is feltűnnek. A térségben működő egyesületek ugyanis rendszeresen kisegítik egymást, s ez nagyban hozzájárul a közbiztonság erősítéséhez – hangzott el a települési polgárőrség évértékelőjén.

Mint Kalcsó Sándor elnök elmondta, az említett „szomszédolás” nem ment a helyi szolgálat rovására. A 24 önkéntes a rendszeres köz- és külterületi jelenléttel igyekszik megelőzni a bűnözők tevékenységét: 2017-ben több mint 800 órát töltöttek járőrözéssel, számos alkalommal a káli rendőrőrs tagjaival együtt. Ott vannak minden helyi rendezvényen, s naponta segítik az iskolások biztonságos közlekedését. Működésükhöz egyebek mellett rendszámfelismerő eszközt, üzemanyagra és egyéb célra költhető összeget kaptak az önkormányzattól. Az országos szövetség pályázatán 260 ezer forintot nyertek, a vasútbiztonság miskolci részlege pedig százezer forinttal ismerte el a vagyonvédelmi tevékenységüket. Mint elhangzott, öt középiskolás diák töltötte náluk az előírt 50 órás közösségi szolgálatát, s egyikük ifjú polgárőrként folytatja is majd azt.

Elismerően szólt a közösségről Morvai János polgármester, aki az önkormányzat további támogatásáról biztosította őket, a megyei polgárőr szövetség Füzesabony területi alelnöke, Tóth Géza pedig a pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmüket.

 

 

 

 

A jövőt illetően Kalcsó Sándor elmondta, hogy előbb-utóbb egy új autóval szeretnék kiváltani a 16 éves járművüket, s jól jönne egy éjjellátó készülék is.

Sz. I.

Évértékelő tanácskozásra gyülekeztek a polgárőrök

Fotó: SZILVÁS I.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.