Érzékelhető a közös területi szolgálat megelőző hatása

Számos alkalommal értek tetten, s fogtak el bűnözőket az éber polgárőrök

FÜZESABONY TÉRSÉGE Az egymással szorosan együttműködő polgárőr egyesületek járőreinek a jelenléte, illetve a szolgálati adatok azt bizonyítják, hogy az önkéntes bűnmegelőzők jelentős szerepet vállalnak a térség településein élők szubjektív biztonságérzetének a növelésében.

Ennek részleteiről Tóth Géza térségi alelnök adott számot a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnökségének készített jelentésében, melyben elhangzott: a járás területén lévő tizenhat település közül csak háromban – Tófaluban, Dormándon és Újlőrincfalván – nem működik polgárőrség. A füzesabonyi, a Tarna menti részen és a Tisza-tó körzetében aktívan tevékenykedő egyesületeknek összesen 350 tagja van. A sárga mellényes önkéntesek az elmúlt évben is számos alkalommal – főként az idegenforgalmi szezonban – tartottak összevont térségi akciókat, melyek jó visszhangot keltettek mind a helybeliek, mind az üdülők körében. A csaknem 50 ezer órát kitevő járőrszolgálat jelentős részében a Füzesabonyi Rendőrkapitányság munkatársaival, illetve a helyi körzeti megbízottakkal közösen tevékenykedtek. Éberségüknek köszönhetően tavaly 25 alkalommal értek tetten, illetve 21 esetben fogtak el bűnöző személyeket.

A bűnmegelőzés szempontjából további feladatot ró a polgárőrökre is az a tény, hogy mind az M3-as autópálya, mind pedig a Budapest-Miskolc közötti vasútvonal érinti a térséget. Ennek jegyében kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Vasútbiztonsági Igazgatósággal a füzesabonyi, káli, kompolti és a nagyúti egyesület. Az aldebrői, kompolti és egerfarmosi egyesületnek pedig a Magyar Postával van hasonló kapcsolata. Négy, bűnügyileg fertőzöttebb település – Kál, Kompolt, Mezőszemere és Sarud – polgárőrsége az Országos Polgárőr Szövetség által indított „300 x 100 Biztonság” elnevezésű bűnmegelőzési mintaprogramban vesz részt.

A térség egyesületei különböző pályázatok és támogatások révén 14 gépkocsihoz és nyolc kerékpárhoz jutottak hozzá az elmúlt időszakban, s ezzel mozgékonyabbá vált az általuk ellátott bel-, illetve külterületi járőrszolgálat.

Sz. I.

Nemcsak járőröznek: az egerfarmosi polgárőrök révén BMX-pályat kaptak a fiatalok. FOTÓ: SZILVÁS ISTVÁN

 

Tóth Géza területi alelnök szerint az egyesületek egytől-egyig aktívan működnek. FOTÓ: SZILVÁS ISTVÁN

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.